láthatatlanságod betegít meg engem
félelmet kelt szívemben
szavad zakatolásainak hangja
olyan mintha egy vonatba
ülnél minduntalan
a sötétség felfoghatatlan
magányában, mégis melletted
tölteni el egy életet
úgy mintha börtönbe zárva
tépnéd hajad, s kiabálva
ráznád a rács szürkeségét
néznéd arcod keserűségét
s mindezt a füstbe ágyazva rejtenéd el
egy szál cigaretta füstbe suttognád el
a szavak némaságát felhasználva
húzódzkodsz meg a magányba
