Ott,
bús mattra kopott
karfán az ing,
álmot sóhajt és meging
(megint…)
A megnyúlt lusta árnyak
csak várnak… várnak.
A nehéz csöndköntös,
mint kísértet jár:
Néma kincs… selyem-ár.
Szónak sincs helye már…
Címkék: vers
1 komment
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vogel Róbert 2017.03.25. 08:56:13