Kálmánchey-Szendreffy úr mindig is úgy gondolta, hogy a szervezettség a legértékesebb emberi tulajdonság. Ő pontban este kilenckor kapcsolta le az éjjeli lámpát, miután befejezte az engedélyezett negyed óra álmosító olvasgatást. Pontban hétkor kelt fel, akkor fölkotorta a párnára az ágy mellé készített stopperórát, és elindított öt perc visszaszámlálást, hogy ne tántorogjon álmatagon, ha talpra áll. Mikor az letelt, már magabiztosan ment a fürdőszobába. Rövid, de alapos mosdás, célirányosan a hónaljra és ágyékra koncentrálva. Öltözködés - ing, nyakkendő, öltöny, cipő, - ebben a sorrendben-, előre a szék támlájára készítve.
Aztán reggeli. Egy személyre kikészített teríték - tányér, csésze, kés, villa, kanál, pohár, tíz deka párizsi, szívbarát margarin omega 6 zsírsavakkal, uborka, paradicsom, kaliforniai paprika, sárgabaracklekvár, eredeti sváb parasztkenyér, tartósítószer-mentes olasz krémsajt a közértből, puffasztott-rizs, méz tej, kávé. Válogatás a választékban, kávészürcsölés, csészének támasztott napilap-olvasás. Tizenöt perc, plusz-mínusz néhány pillanat, a kenyérszelet méretétől függően.
Aztán a fogmosás következett. Az optimális fogápolás a fogorvos szakértők szerint - szakszerű fogkefehasználattal, természetesen - négy percet vesz igénybe. Kálmánchey-Szendreffy úr hitt nekik. A fürdőszobacsempére vákuumcuppantott műszer hármat sípolt, mikor letelt az idő. Akkor Kálmánchey-Szendreffy úr elégedetten a mosdókagylóba köpte a felhabosodott fogkrémet.
Télen kabátban, nyáron kabát nélkül, puszta felöltőben indult a munkahelyére. Kabát egyenlő plusz fél perc. Télen korábban kelt.
*
(Megvizsgálhatatlan méretű cseppekben csattan az eső a zöld talicska öblös testében. Besötétedett a Rákóczi-út mellé locsolt járda, párásodik a házak ablaka a radiátor fölött. Pocsolya gyűlik a hinta alá, beomlik a lerombolhatatlannak tervezett homokvár. Távolsági busz fröcsköli le a feslő szatyrokat cipelő, korába kövéredett ötvenes nőt, senki nem hallja meg az elkeseredett szitkozódásait. Galambok bújnak a házak réseibe, az eresz alá. Óvodáscsoport sétál az út mellett, aránytalanul nagyfejű kisgyerekek vonulnak az óvó néni után egymás kezét fogva, közösen tartott esernyő alatt, egyik sem fér el annyira alatta, mint szeretne, gyermeteg erőszakkal lökdösik egymást, így mindkettő elázik. Dugóban araszoló autókon ablaktörlők integetnek, bent az útonlevés élményétől fokozatosan megnyugodnak a gondterhelt [’a kurva életbe, ma sem érek be időben’] műkörmös titkárnők, és gyűrött ingű informatikusok. Felcsavarják a kilencvenes- évekbeli popzenét, és fiatalnak érzik magukat.)
Kálmánchey-Szendreffy úr aznap reggel vesepecsenyét evett. Esett az eső, s Ő már előrelátóan felkészült a rendkívüli időjárásra. Minden nap meghallgatta a meteorológiai-előrejelzést, egész hétre esős időt jósoltak, ő már két héttel ezelőtt kiakasztotta esernyőjét a radiátorra. Ahogyan aznap reggel a tányérról egy pillanatra az ablakra emelte a tekintetét (kis cseppek kúsznak az üveglapon, némelyik összeér és összeolvad, akkor együttes erővel a párkányra esnek), diadalmasan állapította meg, hogy nem hiába fáradozott.
A szokásos teendők után kezébe vette az esernyőjét, kinyitotta az ajtót, és kilépett a szabadba. (Egy golyócskába döglött póktetemet arrébb söpör léptével, az lebucskázik a kertbe, a nedves fűszálak közé).
Kint: borús idő, hideg, gyenge szél, heves esőzés. Az égen nimbostratusok. (A betonjárólap gödreiben álló tócsák felszíne meggyűrődik. Megtelepedik az égen egy széles felhő, és a fejünk fölött könnyít magán.)
Kálmánchey-Szendreffy úr gyakorlott mozdulattal nyomta meg az esernyője fogantyúján a kiengedő-gombot. A vékony fémvázra erősített vízálló szövet kilőtt (mint egy ágyúgolyó), a férfi a feje fölé emelte, és a makulátlan pázsit közé fektetett kőlapokon a kertkapu felé indult. Lépteire igen büszke volt: éveket töltött kihúzott mérőszalagok mellett, hogy lemérje az előírt és szabványos 85 cm-es lépéstávot. Napi két órát gyakorolt, először mezítláb, majd zokniban, aztán már papucsban is. Végül már lovaglócsizmában, akár csukott szemmel is könnyedén ment (azóta jár ilyen magabiztosan a világban).
Személygépjárműje a kertkapu előtt állt (nyáron rácsurog a fölé hajló diófáról a hűs árnyék). Slusszkulcs a jobb kabátzsebben, gombnyomás, pittyegés, (pislantásnyi) villanás az autó lámpáiból. Kálmánchey-Szendreffy úr kitárta a kertkaput, és a kocsihoz lépett.
(A Rákóczi út lényegtelenségbe lógó vége felől lila óriáselefánt közeledik egyenesen Kálmánchey-Szendreffy úr irányába. Lába meglazult körző, egyik merev, recsegő végtagot rakja a másik után, alattuk futópad teker évmilliárdok óta reménytelenül, méri az elégetett elefántkalóriákat, szétbomló óriás zsírsejteket. Az elefánt pofáján elviselhetetlen fáradság. Ormánya hétágú, és mind különböző dalt trombitál a nyirkos levegőbe, beleremegnek zenéjükbe az ablakok. Tekegolyónyi, homályos szembogarában struccok futnak mókuskeréken, hátán szökőkútból fröcsköl habozva az aranyságra pezsgő.
Az elefánt retrográd vonulása mögött csillogó bőrű szerecsenek ugrálnak sarkukon forogva, kezükben dárda. Vastag ajkaik közül ütemesen bugyog ki a vadászdal - homok, pattintott dárdahegy, feszülő izomszövetek.
Az elefánt futópadja Kálmánchey-Szendreffy úr mellé ér, ott megáll, hátán merev léptekkel továbbra is botladozik az elkeseredett állat, fogai alatt marcipános csokoládét morzsol. Csak áll és néz Kálmánchey-Szendreffy úrra, mintha bűvölné, árad hajlataiból a mindent betöltő, fullasztó hajlakk-illat. A szerecsenek is lassan odaszökdécselnek az elefánt mellé, és körbetáncolják az autót, rázva dárdáikat, tenor néger, bariton néger skandál hamisan a diófa alatt, nem veszik le tekintetüket a férfiról.
Akárhogy is próbálkoznak, a férfi nem figyel rájuk. A szerecsenek nyelvet nyújtogatnak neki, gúnyolódnak. Közel táncolnak hozzá, a nyakába hajolnak. Elefántormány-dallamokat, szerecsen dallamokat kiáltanak fülébe. Barna tenyereiket rázzák szeme előtt, de Kálmánchey-Szendreffy úr csak tükörképét utánozza zavartalanul az autó ablakához hajolva. Mintha nem is lennének.
Az elefánt szeméből könnycsepp csordul ki, tompa csattanással loccsan szét az kocsi alumíniumfedelén. Leszakad hétágú ormánya és végignyúl a talajon, utolsó, elhaló kisszekundok csurognak ki belőle a nedves betonra. A futópad leáll, hideg fémteste szilánkjaira hull és elfújja a szél, az elefánt pedig csüggedten megáll a szilárd talajon.
Reménytelen - sírják a szerecsenek - eldobják dárdáikat, görnyedt háttal az elefánt mellé kuporodnak, és így várják, míg őket is elfújja a szél.)
Kálmánchey-Szendreffy úr reggelente tüzetesen megvizsgálta tükörképét az autó ablaküvegében. Aznap a szél belekapott hajába, az egyik szál kiszabadult a helyéről, és belelógott a homlokába. Kálmánchey-Szendreffy úr egy szakszerű mozdulattal visszaigazította a hajszálat a többi közé, majd újra végignézett magán. Tökéletesen fésült haj, tökéletesen borostamentes arc. Igen - nézett elégedetten a mosolygó tükörképre -, ez Ő. (Egy boldog ember. Egy boldog Homo sapiens sapiens.)
